Gyerekkoromban meseíró versenyt nyertem. A mese már nincs meg, de most megpróbálkozom egy mese írásával ismét :) Csak úgy. Mert miért ne?
Egyszer volt egy Hörcsög. Ennek a Hörcsögnek olyan nagy szeme volt, hogy amikor kinyitotta reggel, a Nap is szürkébben csillogott az égen. Irigy is volt rá a Nap. Arra gondolt, kitolok veled Hörcsög, nem kelek fel holnap reggel és akkor nem tudsz elhomályosítani. Másnap, a Hörcsög felébredt, kibújt a virágmintás takarója alól és kibújt a faforgács ágyából. Az ég felé fordította a fejecskéjét és látta, hogy még sötét van.
- Nohát, még nem kelt fel a Nap? Lehet, hogy túl korán ébredtem fel? - gondolta, és visszafeküdt aludni.
Amikor ismét kialudta magát, újra felkelt és az előző ceremóniát megismételve ismét felnézett az égre. A Nap még mindig nem volt sehol. Megnézte a karóráját (!) és látta, hogy délre jár az idő. Nem értette mi lett Nap komával. Elment tehát jó barátjához, a Medvéhez és bekopogott a barlang ajtaján.
- Brumm - szólt ki a hétalvó Maci. - Mit keresel itt kis Hörcsög éjnek idején?
- Maci, - mondta a Hörcsög - hiszen már dél van.
- Dél? - kérdezte a Medve. - Akkor hogyhogy ilyen sötét van, mintha még éjszaka lenne?
- Lehet, hogy elaludta a Napocska. Vagy netán beteg. - felelte a Hörcsög. - Derítsük ki, mi lehet vele. - kérlelte barátját.
A Medve először bosszankodott a zavarás miatt, de mivel nem akarta cserben hagyni kis barátját, így szólt:
- Rendben, segítek neked kideríteni miért nem kelt fel ma a Nap.
Így elindultak ketten, felmásztak a legmagasabb fa tetejére és felkopogtattak az égboltra.
- Napocska. Csak nem elaludtál? Már elmúlt dél is, rég fel kellett volna kelned. - kiabálták neki.
- Napocska. Csak nem elaludtál? Már elmúlt dél is, rég fel kellett volna kelned. - kiabálták neki.
A Nap kikukucskált a felhők mögül és így szólt: - Barátaim, nem aludtam el, de hiúságom miatt nem akartam ma kibújni, hogy megvilágítsam az erdőt és a mezőt, mert irigy voltam a Hörcsög csillogó szemeire, amelyek mindig elhomályosítottak engem az égbolton.
Erre a Medve így szólt: - Napocska, a kis Hörcsög örökölte a szemecskéit, nem tehet róla, hogy ilyen szépen csillognak, nem akar téged elhomályosítani. Viszont, ha te nem bújsz elő, akkor mi sem láthatjuk a szeme csillogását, így nélküled értelmét veszti a Hörcsög eme tulajdonsága.
Így szólt a Nap: - Kedves Medve, igazad van, és elnézést kérek a hiúságomért. Most már tudom, hogy egymás nélkül mit sem érünk, hiszen az én fényemben csillog a Hörcsög szeme, a Hörcsög szeme csillogása nélkül viszont engem sem dicsérnek az erdő és mező lakói. Visszatérek hát az égre, hogy örömet okozzak nektek.
Így is tett. A Medve és a Hörcsög pedig összeölelkezve, egy vidám kis dalt boldogan fütyörészve sétáltak haza a napsütésben.
