Ismételten kis idézet egy tökéletesen pesszimista társkereső férfitól, íme:
"Múzeumok Éjszakája. Egy újabb lehetőség, hogy azt a kevés kis szabadidőt, amiben tervezhetnék, alkothatnék valamit, értelmetlenül feláldozzam a nagy semmire, kint ténferegjek az utcán feleslegesen, merthogy a kiállításokat máskor is gyakran látogatom, sokat olvasok, nagyon is fontos a művészet - amúgy viszont a nagyszerű, csodálatos, nyitott, magukat dicsértetni annyira szerető nőkkel a legkevésbé sem lehet majd kapcsolatot teremteni, a legkevésbé sem fogom kis, egymásba zárkózott csoportjaikat érdekelni, kapom a megvetéssel határos elutasítást a legkisebb kísérletre - akármilyen célból is. És még csak rossz megjelenésű sem vagyok. Az érzés mindenesetre kölcsönös. Le vagytok ejtve ma is. Elcseszett egy világ ez."
És természetesen létezik a tökéletesen optimista is: "Ma biciklizés közben megpillantottam egy gyönyörű lányt, na vele biztosan nagyon boldog lennék, igaz, hogy semmit nem tudok a belső tulajdonságairól, na de a külseje..." hát igen, mi ez, ha nem optimizmus? :)
