- Szeretettel üdvözlöm mai interjúalanyunkat, az Egyszeri Nőt, akit abból az apropóból hívtunk meg, hogy betöltötte a 35. születésnapját. Üdvözlöm a stúdióban!
- Köszönöm szépen a meghívást.
- Kedves Egyszeri Nő! Tehát 35.
- Bizony, már 35.
- Isten éltesse! És mi jutott eszébe először ezen a csodás napon?
- Nagyon kedves, köszönöm. Az jutott eszembe, hogy 35 évvel ezelőtt, ami akkor vasárnapra esett, majdnem hamarabb tettem látogatást családomnál, Egyszeriéknél, a kórházi liftben, de aztán megőriztem a hidegvéremet és megvártam, amíg édesanyámat, Egyszerinét betolták a szülőszobára.
- Már akkor is látszódott az igyekezete.- Így van, már akkor is bennem volt a hajlam, hogy igyekezzek, ne vesztegessem a drága időt.
- És a keresztneve miért épp Nő lett?
- Édesanyámnak is ez volt a keresztneve, Ő szerette volna, ha az Ő nevét viselem.
- És milyen érzés a 35?
- Durva... Nem érzem ennyinek magamat és azt mondják nem is nézek ki ennyinek szerencsére, de sajnos a papír bizonyítja... Ja, erről jut eszembe, ebben a hónapban jár le személyim, amit pont 20 éve vettem át... El ne felejtsem... fel kell írnom valahova... szita már az agyam.
- Nagy trauma?
- Hát... alakul a trauma... Ha belegondolok, hogy van akinek már ez is középkorúnak számít, akkor mindenképpen. Főleg, ha arra gondolok, hogy én fele ennyi idősen a 35-ösökre, már mint nénire gondoltam.
- Végül is ez is csak egy szám. Mindenki annyi, amennyinek érzi magát.
- Igen, bár jövőre már 36, ami azért még durvább, mert már fele annyi idősen is nagykorú az ember. Feldolgozhatatlan trauma.
- Na, azért ez még nem a világ vége.
- Talán még nem. Az ember még úgy reméli még inkább felfelé döcög a lejtőn, mint lefelé, fizikailag már jobban kell igyekezni, de az agya már megvan az élethez. Ez is valami. Szegény ember amúgy is vízzel főz.
- És mi az a dolog amit elért, amire a legbüszkébb az életében?
- Elnézést, nem emlékeztem, hogy állásinterjúra jöttem, ott szoktak ilyen kérdésekkel bombázni.
- Jaj, nem is, csak gondoltam hátha volt olyan emlékezetes eredménye, amiről büszkén beszámolna.
- Hát, ööö, végül is, ez-az akad. Egy-két papír, kis madárfészek, sok emberség, némi ismerethalmaz, alázat; kis lépések az emberiség történetében.
- És a nagy lépések?
- A nagy lépések még váratnak magukra.
- Ami késik, nem múlik.
- A próféta szóljon magából.
- Úgy érzi lemaradt valamiről?
- Időnként vannak ilyen gondolataim. De megpróbálom értékelni azt ami van, javítani azon, amit tudok, és törekedni arra, ami még nincs, mindezt pozitívan és optimistán, másként nem is lehet.
- Nagyon jó zárógondolatok. Ezzel kívánunk minden kedves mai napon ünneplő hallgatónknak, Boldog Születésnapot! Köszönjük, hogy befáradt hozzánk és megosztotta velünk a gondolatait. - Nagyon szívesen. Az arcomat nem adom a riporthoz, meg ne tudják az ismerőseim, hány éves vagyok valójában...
