Mint egy jól felelő kisdiák az iskolában

Engedtessék meg, de mostanában az álláskeresés foglalja le a gondolataimat... Ismét elkezdődik egy hét és kezdődik a szépen felöltözni, szép cipő, elegánsan, kifogástalanul, tip-top odatipegni, szép ruha, szép köröm, szép frizura, szép smink, előadni ismét és ismét a már kívülről fújt önéletrajzot, lehetőleg se nem unalmasan, se nem túlságosan kiszínezve, hogy se túl kevésnek, se túl soknak ne tűnjön az ember, hanem úgy érezze az interjúztató, hogy pont az ő általa keresett ember ül vele szemben. Na és persze mosolyogni, de nem vigyorogni, vagy vihogni, és jó benyomást kelteni (pont mint egy első randin... a megfelelési kényszer és a laza természetesség között egyensúlyozni borotvaélen...). Egy fokkal lazább a hangulat, amikor egyből úgy kezdi az interjúztató, hogy "ugye tegeződhetünk?", ott már lehet a barátságos hangvételre számítani..., ahol viszont magázódás van, ott vagy férfi az interjúztató vagy egy idősebb szúrós szemű nő, akiknek általában nem tudok megfelelni, valamiért ettől a típustól mindig is rázott a hideg... Úgyhogy amíg ezek a dolgok kötik le a gondolataimat, túl sok építő jellegű bejegyzést nem várok magamtól... persze jöhet egyszer csak az ihlet, de most is csak ennyi jött... De mivel ez mégiscsak egy feszültséggel teli időszak, elnézően várakozzatok a következő szórakoztató bejegyzésemre. És drukkoljatok az interjúkon.