Van lejjebb

El se mondom mire célzok (lehet akármilyen élethelyzet vagy interakció másokkal), de annyira jót lehet bizonyos helyzetekben azon nevetni, hogy "és mindig van még lejjebb". Mennyire igaz. Sok mindenre rá lehet húzni ezt a néhány szót és mindig működik. Erre legjobb már csak legyinteni vagy mosolyogni, nem éri meg bosszankodni. Csak azért voltam ilyen titokzatos, hogy mindenki értse, amire akarja.

Bocs, hogy sem a november sem a december nem volt írásokban termékeny, de... hm... eddig lefoglaltam magam az öe-vel, de... majd lassan keresek témát.
Addig is mindenki legyen jó.

Érdekes

Érdekes felfedezést tettem tegnap este.
Az előző négy munkahelyem felbomlott vagy bomlásnak indult, miután eljöttem...
Az X cégnél nagy leépítés történt, fele társaság sem maradt meg.
Az Y nevű cégnél volt főnökömet menesztették, a társaság létszáma erősen megcsappant.
A Z céget egy éven belül felszámolják, már megvan a bezárás dátuma.
Az előző cégnél pedig felszámolják és szélnek eresztik azt a szervezetet, ahol dolgoztam.
Remélem ezekre a drága jó emberekre nem én hoztam valami rontást, különben a mostani cégtől vagy nagyon gyorsan el akarnának engem küldeni ezzel megkockáztatva, hogy utánam borul(hat) minden :), vagy nagyon szeretnének itt tartani, nehogy baj legyen, amit meg én nem tudom hogy szeretnék-e :) Azért egy kicsit biztos rettegnének, ha tudnának a felfedezésemről :)

Szótár férfiakhoz

Ismét egy "gyöngyszemre" bukkantam... előre is bocs.

A nők által használt 9 halálos kifejezés

1. RENDBEN: Ez az a szó, amit a nők egy vita lezárására használnak, ekkor igazuk van, te pedig elhallgatsz.
2. ÖT PERC: Ha épp öltözködik, akkor fél óra. Az öt perc csak abban az esetben öt perc, ha még öt percet kaptál a meccset nézni házimunka előtt.
3. SEMMI: A vihar előtti csend. Ez jelent valamit, és jobb, ha készen állsz. A viták, amelyek "Semmi"-vel kezdődnek, általában "Rendben"-el fejeződnek be.
4. CSAK NYUGODTAN: Ez kihívás, nem engedély. Nehogy megtedd!
5. HANGOS SÓHAJ: Ez nem egy konkrét szó, hanem egy nem verbális kifejezés, amit a férfiak gyakran félreértenek. A hangos sóhaj azt jelenti, hogy szerinte idióta vagy, és miért pazarolod az idejét azzal, hogy vele vitatkozol a semmiről. (Lásd a 3. pontot a semmi jelentéséről)
6. SEMMI GOND: Az egyik legveszélyesebb kifejezés. Ez annyit jelent, hogy hosszan el fog gondolkodni arról, hogy milyen módon fizetsz majd meg a hibádért.
7. KÖSZÖNÖM: Ha egy nő megköszön valamit, ne kérdőjelezd meg vagy ájulj el. Mondj egyszerűen annyit, hogy szívesen. (egy zárójeles megjegyzés: ez mindaddig igaz, amíg nem azt mondja, hogy "Nagyon köszönöm." – ez tömény szarkazmus, ekkor nem köszön meg semmit, és ne merészeld azt mondani, hogy szívesen, mert abból "Tökmindegy" lesz)
8. TÖKMINDEGY: Ez a női változata annak hogy b*szd meg!
9. NE AGGÓDJ MEGOLDOM: Egy újabb veszélyes kifejezés, azt jelenti, hogy valamit a nő már többször elmondott a férfinek, és most megcsinálja helyette. Ennek folyománya lesz az, hogy a férfi megkérdezi: "Mi a gond?" – amire a 3. lesz a válasz.


Loptam, nem saját gondolatok de attól még jók :)
Max. annyit tudnék hozzátenni, hogy: - Rendben, köszönöm, semmi gond, tökmindegy. 

Mai vircsaft

Vircsaft a villamoson

A villamos áll a megállóban. Felszállnak rá a munkából hazainduló fáradt emberek, leülnek az üres helyekre, várják, hogy elinduljon a járat. A sofőr kiszáll a vezetőülésből és végigmegy a szerelvényen, hogy szálljanak le az utasok, ez a jármű nem indul, elromlott. Az utasok lekászálódnak. A villamost elvontatják. Az utasok várakoznak, újabb szerelvény jön. Felkászálódás, elindulás. Az 5. megállóban a vezető bemondja a hangosba: ez a szerelvény nem megy tovább, elromlott. Utasok káromkodnak, lekászálódnak, sofőrrel veszekednek, de miért nem megy tovább és hogy ez már a második... Sofőr szabadkozik: őt utasították. Egy perc vesztegelés. Sofőr kinyitja az ajtókat, emberek lehet visszaszállni, mégis jó a villamos... Emberek anyáznak, visszaszállnak, hogy az ember már nyugodtan haza se tud menni anélkül, hogy kétszer le ne szállítsák. Az előzőleg ülő utasok helyét a fürgébben visszaszállók elfoglalták. Ülők elégedettek, állók morcosak, van aki be is szól, az az ő helye volt, mire az ülő utas: itt nincs foglalt hely. 

Nagy nehezen hazakanyarog a villamos. Leszállok, hazasétálok, mosolygok. Micsoda kis vircsaft volt ez kérem, tényleg óriási problémák ezek, amiken az emberek időnként fennakadnak... :)

Surviving one more day

Hát igen, ahogy a cím is mondja, még egy napot túlélni. Kb. így érzem magam az "új" munkahelyemen. Egyelőre még minden nap egy küzdelem. Nehéz megszokni. Egy furcsa könyöklős bizniszvilág. Ahol a 25 éves kis manager azt hiszi, csak mert ő "manager", nyugodtan használhatja a bérelt céges autót privát még egy nappal tovább, majd a cég kifizeti, és ő megteheti mert ő menedzserrrrrr és ő jóvá hagyta saját magának, hogy majd reggel visszahozza az autót. Mennyire nem szeretem az ilyen hozzáállást. Mert ő saját magának jóváhagyta! Wow. Úgy könnyű ellavírozni az életben. Ahol fontosabb, hogy a főnök privát dolgai el legyenek intézve, mint az, hogy a munka megvan-e, mert végül is a munka, ha nincs meg akkor nyugodtan túlórázhatsz ingyen, úgysem fizetik ki, de csodálkozva néznek rád, ha te a munkaidő végén veszed a kabátodat, hogy akkor most lejárt a munkaidőm. Ahol céges telefon nem jár, de elvárják, hogy te a privát telefonodról majd vissza sms-ezel a főnök céges telefonjára, vagy ha akarsz beléphetsz a céges flottába, hogy a főnök ingyen felhívhasson téged. Megmosolygok ezt-azt, de jelen pillanatban, mivel közeleg a téli nagyobb fűtés számla időszaka, amit valamiből ki kell fizetni, hát... távolról szemlélem a dolgokat és minden reggel úgy indulok el, hogy na, ezt a napot még hátha túlélem valahogy :) Leszarom tablettát már úgyis kaptam ajándékba, csak meg kell tanulni a megfelelő időpontban bevenni egyet :)

Nyelem, nyelem

Nyelem szorgalmasan napi szinten a leszarom tablettát, de egyelőre még nem hat. Amikor valami jobbra számít az ember, de mivel nincs más, kénytelen a leszarom tablettával élni, amíg nincs valami jobb. De ami szar, az a leszarom tablettától sem lesz jobb. És néha hiába próbálja az ember nyelni a tablettát, van amit nem, vagy csak nagyon nehezen vesz be a gyomra, ha az már gyomorforgató.

Ennyit a nyelésről virágnyelven. Aki érti, úgyis érti mire értem ezt így virágnyelven. De hátha lesz ez még így se, ebben reménykedem... :)

Leszarom tabletta

Mai ajándék, az anno Szegeden összejött Ötye-klub soron következő beszélgetésén az egyik kedves tag hozta a többieknek: 

Leszarom tabletta

Amikor van saját véleményed!

A felirat:

Milyen esetekben alkalmazható:

- Általános rossz hangulat

- Igazságtalanság esetén

- Ha be kell fogni a számat, pedig ki tudnám nyitni!

- Vezető közelében

- Kormányzati intézkedések után

- Túlzott munkahelyi terhelés esetén

- Ha belefáradtunk az elvárásokba

- Hivatali ügyintézésre várakozáskor

- Közüzemi számlák érkezését követően

- Észosztáskor

- A "hétfő" kezelésére

Információk a felhasználó számára:
Használata előtt NE kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét, ékszerészét, stb...!

Kis statisztika update ismét

A legnépszerűbb bejegyzések: Fantázianevek, mottók, fotók 2011.05.14.,  275 Oldalmegjelenítés Tűsarok 2011.06.02. , 109 Oldalmegjelenítés Terra Nova 2011.06.07.,  27 Oldalmegjelenítés Több, mint titkárnő 2011.06.25.,  26 Oldalmegjelenítés A Hörcsög és a Medve 2011.07.08.,  26 Oldalmegjelenítés Oldalmegjelenítések száma országonként

Magyarország  2 513 Egyesült Államok  179 Spanyolország  131 Franciaország  35 Németország  20 Egyesült Királyság  14 Románia  14 Ausztria  11 Szlovákia  7 Svájc 3 Spanyolország 2 India  1 Indonézia  1 Szerbia  1

10 év mérlege

Mi is történt az elmúlt 10 évben? Távirati stílusban:

1 táska ruha, 2 hét állást és lakást találni: kipipálva. 

1. munkahely: könyvesbolt. 1. lakóhely: albérlet egy néninél (mint utólag megtudtam) egy nem teljesen veszélytelen környéken pár hétig. 

Gyorsváltás: 6 fős albérlet (plusz kutya) ami leginkább a diliházhoz volt hasonlítható. A kutyapisit és kakit legfőként a 3 albérlő takarította, a főbérlőt és 2 gyerekét annyira nem zavarta. Engem akkor zavart a legjobban, amikor egy reggel munkába menet a friss, meleg kutyakakiba léptem... 

További 1 db albérlet, majd saját otthonról való gondoskodás.

Munkahely: összesen 7 db (2 hónaptól 4,5 évig tartó, változó időtartamban).

Munka: hol érdekesebb, hol monotonabb.

Mínusz két szülő. 

Magánélet: hát... inkább no comment. 

Utazás: na az volt sok említésre méltó, az előző programponttal ellentétben, szerencsére volt alkalmam ide-oda ellátogatni.
Kultúra: na az volt dögivel.  
Plusz tíz év.
Összegzés: 10 éve még nem használtam szemránckrémet és ha nevetek, 5-6 szarkalábat látok a szemem körül, nehéz az élet :)

Az "eledónő"

Ahogy régen nagypapám hívta őket, az "eledónő" (=eladónő), mint már korábban is tettem róluk említést, egy külön állatfajta. Rossz nézni az elégedetlen arckifejezésüket, ahogy vágják a pofákat, amikor a vevő bemegy vásárolni. Két boltba járok rendszeresen (a többibe rendszertelenül), de mindkettőben kritikán aluli a kiszolgálás. Az egyikben a csemegepultos vág állandóan savanyú pofát. Egyik reggel megálltam a pult előtt, párizsit akartam venni, köszöntem, mert nekem volt gyerekszobám: 

- Jó napot kívánok!... 

Erre a válasz: 

- Nagyon jó, már itt állok reggel 7 óta... - és tovább dörmögött az orra alatt további egy percen keresztül, érthetetlenül, megvártam, amíg kidühöngi magát sanyarú sorsa miatt, majd rámnézett nagy kegyesen. 

Megkérdeztem: 

- Mit mondott? Ne haragudjon, nem értettem. 

Erre elszégyellte magát, azt mondja: 

- Semmit. Mit kér? 

Mondtam: 

- Semmit, majd máshol vásárolok, köszönöm a kedvességét.

Ugyanitt a pénztárosnők, egyik jobban dobálja a vásárolt árut, mint a másik, véletlenül sem köszön vissza a vevőnek, akik akármikor ott járok, mindenki udvariasan köszön neki, amikor odaér a sorban, csak vágja a pofákat és szikrákat szór a szeme, szinte azt kifejezve, rohadékok már megint miattatok kell itt gürizni... Mindig megbánom, ha bemegyek. Csodálkozom, hogy ezeknek még nem írtak be a panaszkönyvbe és még ott dolgoznak...

Másik boltban reggeli jelenet: 5-6 vevő feltornyosult a pici terű éjjel-nappaliban, az eladónő magát nem zavartatva csacsog telefonon. Nagy nehezen leteszi: 

- Mennem kell, JÖTTEK. - hangsúlyozza jelentőségteljesen, hogy a vevő szégyellje már el magát, amiért őt a beszélgetésben zavarni merészeli.

Rám kerül a sor, újra csörög a telefonja, felveszi, majd int, hogy mondjam közben, felsoroltam három igen egyszerű tételt (tej, virsli, teljes kiőrlésű kifli), majd elém tesz három egészen más tételt, közben beszél és közben egész érthetetlen módon üti be az árut a pénztárgépbe, majd néz rám, bólint a gép felé a fejével, hogy ez lesz az összeg. Én állok és várok udvariasan, hogy letegye a telefont. Erre azt mondja a telefonba: - Várjál már egy kicsit. - Majd nekem: - x forint lesz. 

Erre én:

- Csakhogy én nem ezeket a tételeket kértem. 

Erre ő:

- Tééényleeeg? Nem értettem jól.

- Hát persze, mert telefonáltál ahelyett, hogy figyeltél volna.

Vágja rám a sértett pofát, elpakolja a tévesen kitett árut és nagy nehezen megkérdezi, hogy akkor mit adjon, mit kértem? Újra elsorolom, most jót vesz elő, fizetek, elmegyek, közben már folytatja is a megkezdett telefonbeszélgetést. 

...Ide se jövök többet, ha nem fontos... 

Ui.
Ahogy az lenni szokott, természetesen ismét be kellett mennem a fent említett egyik boltba, ahol is a pofavágós eladónőtől kértem 20 dkg kolbászt, megkérdeztem, csípős-e, erre a válasz: nem tudom, de adok egy karikát, kóstolja meg... ezen a ponton dobtam egy hátast, mi van, jó napod van, nőszemély?... Ugye, hogy tud, aki akar?...

1 hónap és 10 év

Elnézést az érdeklődőktől, hogy az elmúlt (pontosan) egy hónapban nem írtam semmit, de más elfoglaltságom volt (mint már említettem néhányszor: álláskeresés...), úgyhogy a jópofaságok és okosságok írkálása háttérbe szorult. 

Egy említésre méltó dolog viszont ma eszembe jutott: a napokban volt/van/lesz épp 10 éve, hogy úgy döntöttem, Budapestre költözöm és egy táskával elindultam megváltani a világot. Elkezdtem összegezni az elmúlt 10 év történéseit. Még nem teljesen kész a bejegyzés alapanyag, de fejben már formálgatok egy könnyed összefoglalót az elmúlt évtized magánéleti, érzelmi, szakmai történéseiről. Addig is üdv az olvasónak.

A legerősebb érzés

Mi a legerősebb érzés? Ebben a témában sok mindent elolvasok, elolvastam. Ez is az egyik olyan megfoghatatlan fogalmak közé tartozik, amit logikusan nem lehet megmagyarázni. Az érzések kialakulása, intenzitása és megélése nem logikus folyamat, hanem egy belső késztetés, egy sugallat, egy pillanat műve, ami alatt bármi átfordulhat pozitív vagy negatív irányba. Keressük és megéljük az érzéseket, akkor is ha azok nem mindig csak felemelő élményt nyújtanak. Vannak akik félnek az érzésektől és elzárkóznak tőlük. Vannak, akik mindig megpróbálnak elé menni, keresik, kutatják.
Az érzések legerősebbikeként több érzést is említettek már. Ez lehet az anyai érzés, a szerelem, a barátság, vagy a gyűlölet. Érdekes, hogy a gyűlölet és a harag, mint a legerősebb érzések egyike mennyire azonos erősségi skálán mozog a pozitív érzésekkel. Van, aki úgy tartja, hogy nincs rosszabb, mint a közöny, mert a negatív érzések legalább erős érzések amelyek bármikor átfordulhatnak valami másba vagy legalábbis folytonos elfoglaltságot adnak az érzések működésének. Persze, a negatív érzések nem építenek, csak rombolnak, így ezek megélése nagyon sok energiát elvesz abból is, aki adja és abból is, aki kapja őket.
Más források a barátságot emelik a lista élére. Hiszen szerelem jöhet és mehet, fellángolhat és elmúlhat, vagy átcsaphat negatív érzésbe, de a barátság érzését egy örök érzelemnek tartják, ami (természetesen kivételekkel) igen erős összekötő kapocs.
A rokoni szálak és érzések is erős érzések, érdekes módon egy összeállításban sem láttam az első helyre téve, bár az anyaságot emlegetik, mint az erős érzések egyikét, bár ez mégis inkább olyan kötelező jellegűnek, magától értetődőnek tűnik, nem választás kérdése, mint akár a barátság, vagy a szerelem, melyek a személyes, szubjektív benyomásainkra és preferenciáinkra épülnek.  
Az érzéseink jobb megismeréséhez és kezeléséhez sok forrásból kaphatunk segítséget, a legjobb forrás mégis mi magunk vagyunk, az, ahogyan viszonyulunk hozzájuk. Bármiről is legyen szó, a pozitív hozzáállás és önmagunk megismerése sokat segít.

Egy állás - hat próba

Sosem értettem egy nem igazán magasra pozícionált állásra miért kell annyi körben faggatni a pályázót. Fejvadász, hr-es, 2 külön interjú vezetőkkel, tesztek, szituációs gyakorlatok... Sok, fárasztó, macerás, annyiszor odafáradni, szerepelni, tulajdonképpen az önéletrajzot négyszer előadni... három alkalommal (egyszer írásban, kétszer szóban) szituációs gyakorlatot megoldani... Kezd az egész álláskeresés néha olyan benyomást tenni bennem, mintha agysebésznek, vagy űrrepülőpilótának jelentkeztem volna... Ott elhiszem, hogy nagyobb az elvárás rendszer, vagy egy felsővezetői szinten is akár, de... nem motiváló az ilyen interjúkkal küzdeni, ez tény.

3000

Kedves Olvasók!

Gyúrjunk rá a 3000. klikkre :-) 

Olvasásra fel, és mindenkinek köszönöm, aki olvassa, kommenteli és szereti az írásaimat!

Hajrá, ki lesz a 3000.?

Furcsaságok

Furcsa, felületes, rohanó világban élünk, ami nekem nem mindig tetszik. Persze, nem kell méltatlankodni, meg kell találni mindenben a jót, az örömszerzést, de azért véleményt mindenképpen formál az ember.

A buszon kisfiával utazó apuka, amint elpirulva körbenéz, hogy a fia nem autós mozit akar nézni, amikor a kisfia fennhangon megszólal: - Apaaa, megnézhetem a Szőke Herceg mesét esteee? 

A buszon kislányával utazó anyuka, amint mérgesen néz a gyerekére, mert ciki a busz közönsége előtt, mikor a gyerek visszaadja a megkezdett almaleves dobozt miközben azt sikítja: - Nem keeell!

A boltos, aki duplán üti be a vásárolt árut, és amikor reklamálsz, még ő méltatlankodik, hogy: - Jól van na, más is hibázik. (Az oké, de létezik az a szó, hogy "elnézést"...).

A büfés, amikor a rendezvényre light colát kérsz, mert a vendégek csak azt isszák meg, szólsz, hogy cukros kólát küldtek és a válasz: - Ó, de ma annyi rendezvényre kell bekészíteni, mi is hibázhatunk. (Ja, de még mindig a vesszőparipám, az "elnézést", főként mivel nem ingyen tetszenek kiszállítani...). 

A lusta kolléga, aki helyett te szívességből megcsinálsz valamit, majd mivel nem jó infót adott át, téged tolnak le érte, nem őt amiért nem csinálta meg... 

A kor elvárásainak megfelelve fogyókúrázó egy hónapja szült hollywoodi csillagocskát, hogy a hamarosan induló divathéten már ismét nullás ruhát viselhessen, és őt és a hozzá hasonlókat és az elvárásokat követő átlagembert, aki szintén szenved a társadalom által elvárt jó alakért, mivel a jó külsejű emberek elfogadottabbak, sikeresebbek, jobb állást kapnak meg és sikeresebben flörtölnek. 

A busz ülőhelyein terpeszkedő diákokat és álló nénikéket elnézve a felismerés, hogy 'jaj, de jó', egy hét múlva megint tele lesz minden a neveletlen hátizsákosokkal. 

A hírek olvasásakor a meglepetést, hogy az általam ritkán bekapcsolt tévé egyik műsorában felfedezték az év aranyköpését: "Kerestem az igazit, de nem találtam, pedig meg*asztam mindenkit." Gratulálok a megannyi jól nevelt embernek...  

Sok ilyet tudnánk felsorolni, én is, de ennyi ízelítőnek elég is, fárasztó is. A fontos, hogy ezek között az élmények, emberek között, legyen egy kis béke szigete mindenkinek, ahol feltöltődhet, legyen az egy hely, egy zene, egy könyv, egy személlyel kapcsolatos dolog, különben bedarálja a gépezet, mint a darált húst...

 

Személyes bejegyzés

A hivatalosan 100. bejegyzés pedig egy kis elmélkedés...

Az élet tele van megpróbáltatásokkal. Mindannyiunk számára. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy minden rózsaszín és minden oké. A lélek a küzdelmek által lesz nemesebb, nem attól, ha mindig minden tökéletes és nincs semmi amivel fejlődni lehet. Sajnos vannak negatív dolgok, megtapasztalások, események, amelyeket nehéz elviselni, feldolgozni, túllépni rajta, van, hogy mások viselkedése, szavai miatt magunkat értékeljük alul, elveszítjük a lelkesedésünket, önbecsülésünket, rosszabbnak gondoljuk magunkat annál, mint amik valójában vagyunk, csak mert egy élethelyzetben negatívan cselekedtünk vagy mert valaki megpróbálta elhitetni, hogy rosszak vagyunk. Ilyenkor nem mindig magunkban kell a hibát keresni. Tudni kell felismerni a szándékos megbántást, lelkifurdalás okozását, manipulációt. Persze, elsősorban az ember önmagát okolja és önmagában keresi a megoldást, ami így jó és így helyes, hiszen elsősorban magunkban tudjuk elindítani a változtatást, de ha magunkban nem találjuk, akkor néha el kell fogadnunk a velünk történő eseményekben a mások által szándékosan vagy indirekt módon történő negatív viselkedést. Higgyünk magunkban, nagyon fontos, hogy amiben nem szabad soha elveszíteni a hitet: az mi magunk, önmagunk vagyunk. 
Nemrég, valaki azt tanította nekem, hogy aki Őbenne hisz, önmagában hisz, és aki önmagában hisz, Őt is hiszi, hiszen Ő bennünk van, mi pedig Őbenne. Benned is, bennem is, és még sokakban. Ezért amikor mélyponton vagyunk, valami pozitívat kell keresni, akár magunkban, akár másokban, és nem szabad elmerülni a rossz érzésekben. Persze, a rossz érzéseket is meg kell élni, de le kell magunkban győzni, mert ezek legyőzésével fejlődünk, lépünk előre. Ha viszont csak a rosszat éljük meg, akkor keserűvé, megtörtté válunk. Egyszerűen csak fogadjuk el a dolgokat úgy, hogy úgy történnek, ahogy történniük kell, változtassunk, amin tudunk, hogy jobbá tegyük a dolgokat, de amin nem tudunk változtatni, ott csináljunk egy B-tervet és kezdjük elölről a küzdelmet, és ha mindent megteszünk, ami rajtunk áll, akkor legjobb úgy gondolkodni, hogy minden rendben lesz. És, ha mégsem, akkor majd életbe lép az 'újratervezés'. Legyünk pozitívak, akkor is, ha éppen úgy érezzük, hogy nem megy, akkor is kell. Magunk miatt. És mert nem vagyunk egyedül. Ő velünk van. Velem is. Veled is. 

A fenti bejegyzést a Sünnek ajánlom, azzal a megjegyzéssel, hogy mindig, minden nehézség ellenére menni kell tovább az úton.

Férfiak és nők legidegesítőbb szokásai

Egy kis érdekesség csak úgy, mindenki okulására; idézet a Bezzeganya nevű blogból

"A férfiak 8 legidegesítőbb szokása a felmérés szerint:

1. Fürdőszobai etikett hiánya (54%).
2. Rendszeresen az ágyon felejtik a nedves törölközőt (23%).
3. Összekeverik a padlót a ruhásszekrénnyel (15%).
4. Horkolás (a nők szerint ezt már kordában lehet tartani).
5. Szándékosan elszúrják a házimunkát, hogy ne kérjék meg őket rá újra.
6. Elfelejtik kicserélni a kifogyott vécépapírt.
7. Nem szedik össze a levágott körömdarabokat.
8. Nem képesek útbaigazítást kérni akkor sem, ha eltévedtek.

A férfiszemmel legidegesítőbb női szokásokat is igyekeztem górcső alá venni. Állandó panaszkodás a súly vagy fenékméret miatt? Öltözködési dilemmák? A férfiak által elvégzett házimunka kritizálása, kijavítása? A „semmi” – mint válasz, mikor nyilvánvalóan van valami baj.

Általános felmérést sajnos erről nem találtam, de a Facebookon ez a lista áll a témában.

1. Kémkedés.
2. Pózolás.
3. Mindent megosztunk.
4. Pasigyűlölet kinyilatkoztatása.
5. Saját képes albumok.
6. Korai kapcsolat beharangozása.
7. Művészfotók.

Aztán ott vannak azok a szokások, amelyek nemtől függetlenül bosszantóak lehetnek. A hiszti, a sértődés, a kritizálás vagy a faggatózás mind idekerülhetnek, de az orrtúrás, a csámcsogás sem valami szívderítő."...

Saját hozzáfűznivaló:

Az jutott eszembe erről a bejegyzésről, hogy lehet, hogy nem kellene mindig egymást kritizálni, a hibákra kedvesen is rá lehet világítani, segíteni megoldást találni és máris kevesebb lenne a sérelem és a konfliktus. 

Kérdések a sorsszerűségről

Hiszünk a sorszerűségben? Az eleve elrendelésben? Egy felső hatalomban? Egy isteni teremtőben? Az előre megírt sorsokban, életutakban, vagy csak egy-egy előre megírt mozzanatban és gondoljuk-e, hogy a többit mi irányítjuk? Mi a sors? Mi a sorsunk?

Hiszünk-e abban, hogy vannak lelkek, akik egymást keresik? Hiszünk-e abban, hogy az egymást kereső lelkek egymásra találnak? És, ha úgy érezzük, találtunk egy hasonlelket, milyen érzés? Kivált-e belőlünk egy olyan örömöt, amit szeretnénk érezni? Kivált-e egy érzést, hogy szeretnénk ezt a lelket a mi lelkünk közelében érezni? Kivált-e egy kis aggodalmat, hogy el ne sodródjunk mellőle? Kivált-e egy gondoskodás érzést bennünk? Éreztünk-e már olyat, hogy a lelkek átölelik egymást? Tudjuk mi a nem vagy egyedül érzés? Éreztünk-e már olyat, valakivel találkozva, mintha már ezer éve ismernénk? 
Vagy akár egy nyelvet tanulva, hogy mintha könnyebben menne mint más nyelv, mintha csak elfelejtettük volna és most felelevenedne, nem pedig olyan, mintha görcsösen most akarnánk bemagolni?... Miért tetszik az egyik zene vagy könyv, és miért nem tetszik a másik?
Nekem ez egy kicsit kötődik a barátság-érzéshez, vannak emberek az utunk során, akikkel egymás mellé sodródunk, de nem alakul ki semmilyen kötődés irántuk, és vannak, akikkel egy igazán mély kötődés: a barátság érzése alakul ki, nem tudjuk miért ők lesznek a barátaink, talán mert megbízunk bennük, mert segítettek nekünk, mert kötődünk hozzájuk, de ennek igazi okát nem tudjuk, csak tudjuk, hogy ők a barátaink. 
Vagy, amikor öntudatlanul elmosolyodunk, mert egy jó érzés veszi magát úrrá rajtunk? Vagy amikor "csak úgy" jó kedvünk van, nem tudjuk miért, de érezzük, hogy most így kellemes a léleknek? Vagy, amikor rossz napunk van, levertség, lehangoltság, de tudjuk, hogy ez el fog egyszer múlni?
Van-e szerencseszámunk, és ha igen, mi? (az enyém a 8 és a 13, érdekes, más fél a 13.-áktól, velem ezen a napon mindig jó dolgok történtek...) A szerencseszám babonaság-e, vagy csak egy jelentéktelen bohóság? 

Mindenképpen jó valamiben, valakiben hinni, elhinni azt, hogy a dolgok nem csak úgy történnek, hanem okkal esnek meg, és annak az oknak értelme, tanulsága van, mely tanulságot fel kell ismerni, hogy el tudjuk fogadni, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. És, ha nem úgy történik, ahogy mi szeretnénk, az azért van, mert annak nem úgy kellett történnie. Ha pedig úgy történik, ahogyan szeretnénk, hogy történjen, akkor örüljünk annak, hogy úgy történt. 

Bölcsesség, letisztultság, intelligencia, befogadókészség, nemes lélek kell ahhoz, hogy a dolgokat úgy fogadjuk el, ahogyan vannak. Higgyünk és bízzunk. De azért egy picit küzdhetünk is azért, hogy olyan irányba forduljon a sorsunk, ahogy mi szeretnénk. Ez az egyik legfontosabb dolog a lelki béke megtalálásában. A fenti kérdésekre a válaszokat pedig csakis önmagunkban találhatjuk meg.

Augusztus 20

Légiparádé..., nagyon szeretem, ahogy a Duna-parton felfelé bámul a tömeg és a repülők hangos robajlással elhúznak a fejek felett, egyfajta adrenalin szabadul fel a nézőből a parton és hevesebben dobog a szíve. Műrepülők figurákat hajtanak végre a levegőben, húzzák a kondenzcsíkot, ami különféle alakzatokat ír le az égen. Az egyik műrepülő specialitása volt a szívecske középen átlőve nyíllal, nagyszerű volt, csak a szél elfújta a szívecskét de azért még kivehető volt a figura. Főleg, hogy a parton felállított rengeteg hangszóróból folyamatos volt a szakkomentálás, éppen mit látunk. Repülők a hidak alatt és felett elrepülve, fejek felfelé és oldalra forgolódva, mosolygó arcok, valamiért a légibemutató mindig felvillanyozza a nézőket. Nagy harcirepülők felvonulása, komótosan régi típusú gépek berepülése, fürge vadászgépek bemutatója, igazán nagyszerű volt.

A parton felállított étel-és italkínálók az idén színvonalasabb külsőt mutattak, mint az előző években, amennyire visszaemlékszem, bár 2-3 éve nem voltam fent 20-án a városban. A szokásos folklór műsor, zene, ország tortájáért egy órás sorbanállás sem riasztotta el az embereket a tömegben hömpölygéstől. 

A tűzijátékot természetesen nem vártam meg, főleg, mivel utoljára 5 éve láttam "élőben", a rossz emlékű viharban, ami hirtelen csapott le az emberekre, az egyik híd lábánál állva drága barátnőmmel (emlékszel, Barbikám?) hirtelen sűrű szemekben kezdett esni az eső, villámlás, pánik, rohanás, az erős széltől az arcba toluló eső, ami miatt nem lehetett levegőt kapni, a sehova nem lehet bemenekülni érzés, a tele aluljárók, ahol miután a felszínen bőrig áztunk és oszlott a tömeg egy pár földalattival, csak azután tudtunk lemenni, majd miután kiszálltunk, a villamos nem közlekedett és hazáig még jó két órát kellett gyalogolni az esőben, bőrig ázva... azt nem értem azóta sem, hogy úsztuk meg a tüdőgyulladást, valószínűleg az égiek vigyáztak ránk. Így aztán a tűzijátékot azóta se igen nézem meg, a tévében sem, különösen, hogy ott amúgy sem élvezetes, de biztos vagyok benne, hogy a lakótelepi petárdázás, tűzijáték az idén sem fog elmaradni, hogy a kutyák is voníthassanak egy kicsit és hogy az autóriasztóknak is legyen miért felbőgni.

Az aratás és az új kenyér ünnepén, ismét boldog szülinapot kis hazánknak!

Beszélgetés Istennel

- Hát én ööö, én csak azért jöttem, hogy... megismerjem és megértsem. 

- 
- Hát, van... azt hiszem, vagy lesz, vagy szeretném, ha lenne... Akkor van?
-

- Próbáltam már elmélyülni, de elkalandoznak a gondolataim néha.

- 

- De érdekel. Csak... 

- 

- Persze, az én felelősségem. Az én erőfeszítésem. Az én időm. 

- 

- Akkor, segítesz? Vagy, mit kell ilyenkor mondani? 

- 

- De, már próbáltam elolvasni, többször is. Meg hallgatom is. A házadba? Ritkán... Nehezen emészthető helyenként. Nem könnyű. Máskor meg nem tudok figyelni. De, próbáltam. Majd megpróbálom újra. 

- 

- Igen, tudom, hogy enélkül nem értem meg és nem lesz. 

- 

- Majd jobban igyekszem. Nekem jobban megy, ha nem egyedül, hanem valaki segít, aki már jobban érti. 

- 

- De, érdekel. De ez nem lustaság. Vagy igen? 

- 

- Persze, tudom, hogy magamnak és a magam érdekében. Ígérjem meg, vagy nincs rá szükség, inkább magamnak ígérjem meg?

- 

- Hogy kezdjek neki, hogy egyszer teljesen megértsem? Meg lehet egyáltalán? Ha segítenél, könnyebben menne. 

- 

- De, én igen. De, igen. Megpróbálom. Akkor majd még jelentkezem. Itt leszel? Megvársz?

-

Képzelt riport (nem egy amerikai popfesztiválról)

- Szeretettel üdvözlöm mai interjúalanyunkat, az Egyszeri Nőt, akit abból az apropóból hívtunk meg, hogy betöltötte a 35. születésnapját. Üdvözlöm a stúdióban!

- Köszönöm szépen a meghívást.

- Kedves Egyszeri Nő! Tehát 35.

- Bizony, már 35.

- Isten éltesse! És mi jutott eszébe először ezen a csodás napon?

- Nagyon kedves, köszönöm. Az jutott eszembe, hogy 35 évvel ezelőtt, ami akkor vasárnapra esett, majdnem hamarabb tettem látogatást családomnál, Egyszeriéknél, a kórházi liftben, de aztán megőriztem a hidegvéremet és megvártam, amíg édesanyámat, Egyszerinét betolták a szülőszobára. 

- Már akkor is látszódott az igyekezete.

- Így van, már akkor is bennem volt a hajlam, hogy igyekezzek, ne vesztegessem a drága időt.

- És a keresztneve miért épp Nő lett?

- Édesanyámnak is ez volt a keresztneve, Ő szerette volna, ha az Ő nevét viselem.

- És milyen érzés a 35?

- Durva... Nem érzem ennyinek magamat és azt mondják nem is nézek ki ennyinek szerencsére, de sajnos a papír bizonyítja... Ja, erről jut eszembe, ebben a hónapban jár le személyim, amit pont 20 éve vettem át... El ne felejtsem... fel kell írnom valahova... szita már az agyam.

- Nagy trauma?

- Hát... alakul a trauma... Ha belegondolok, hogy van akinek már ez is középkorúnak számít, akkor mindenképpen. Főleg, ha arra gondolok, hogy én fele ennyi idősen a 35-ösökre, már mint nénire gondoltam.

- Végül is ez is csak egy szám. Mindenki annyi, amennyinek érzi magát.

- Igen, bár jövőre már 36, ami azért még durvább, mert már fele annyi idősen is nagykorú az ember. Feldolgozhatatlan trauma.

- Na, azért ez még nem a világ vége.

- Talán még nem. Az ember még úgy reméli még inkább felfelé döcög a lejtőn, mint lefelé, fizikailag már jobban kell igyekezni, de az agya már megvan az élethez. Ez is valami. Szegény ember amúgy is vízzel főz.

- És mi az a dolog amit elért, amire a legbüszkébb az életében?

- Elnézést, nem emlékeztem, hogy állásinterjúra jöttem, ott szoktak ilyen kérdésekkel bombázni. 

- Jaj, nem is, csak gondoltam hátha volt olyan emlékezetes eredménye, amiről büszkén beszámolna.

- Hát, ööö, végül is, ez-az akad. Egy-két papír, kis madárfészek, sok emberség, némi ismerethalmaz, alázat; kis lépések az emberiség történetében. 

- És a nagy lépések?

- A nagy lépések még váratnak magukra.

- Ami késik, nem múlik.

- A próféta szóljon magából. 

- Úgy érzi lemaradt valamiről?

- Időnként vannak ilyen gondolataim. De megpróbálom értékelni azt ami van, javítani azon, amit tudok, és törekedni arra, ami még nincs, mindezt pozitívan és optimistán, másként nem is lehet. 

- Nagyon jó zárógondolatok. Ezzel kívánunk minden kedves mai napon ünneplő hallgatónknak, Boldog Születésnapot! Köszönjük, hogy befáradt hozzánk és megosztotta velünk a gondolatait. 
- Nagyon szívesen. Az arcomat nem adom a riporthoz, meg ne tudják az ismerőseim, hány éves vagyok valójában...

Nyári szünet

Az alkotó nyári szünetre ment. Nincs jelen pillanatban sem érdekes témám, sem ihletem, úgyhogy türelem, türelem... majd egyszer csak megint hátha kipattan valami a fejemből, amit érdemes elolvasni...

Imaginary letter to someone special

So, hello... 

Long time no see, right? I could say, "hope you're doing fine" but I don't know for sure. I just can hope that you are. 

I know your last hours were a lot of pain and fight. I hope that shock is already gone. I'm OK. You don't need to worry about me. Take care of me and my life and the things I can have under control. You know, we can't control everything but, trying to do my best. Even trying to control things and people who don't necessarily want that, it's hard to learn not to live under control all the time and just let things happen. 

I always wanted to tell you, but never thad the chance, on that night, I was dreaming with you. I dreamt that you were standing in a boat in some kind of harbour and you waved to me, I stood on the coast and saw that your boat got untied and the boat started to sail away... I ran on the coast yelling after you: 

- Wait... I'm still here... 

And you just stood there, smiling and waiving to me as if you said you gotta go and I needed to stay. I was looking after the boat and you got further away and then you disappeared. 

Then I woke up in my bed and got THAT call. 

I'm looking at the sky now and trying to find you among the clouds. Hope you're up there somewhere happy and are proud of me. Miss you. I will always miss you. I'd give so much if I could meet you just one more time. Until then, take care. I will. I just wish I had the chance to talk to you and tell you my difficulties sometimes. But I know you know about all of them. Praying for you. Will you pray for me too.

God bless, until I meet you again some time. Later.

Your Daughter

Interjú vs. Randi

Mint nő és mint álláskereső egyaránt felmerülnek olyan gondolatok bennem, hogy az interjúk és a randik között óhatatlanul párhuzamot lehet vonni bizonyos szempontból.
Mindkettőre készülünk, lelkileg, agyilag, külső jegyekkel, ruházat, smink, frizura, odamegyünk és jól szeretnénk szerepelni, hogy utána megnyerjünk valamit, egy jó állást, egy jó partnert...
Egy interjú egyben egy mini randevú is, hiszen szimpatizálni kell egymással a leendő munkavállalónak és a munkaadónak. Ahogy nem régiben egyik interjún mondta a hr-es nő: meg kell nézni a jelölt és a főnök között működik-e a kémia, hisz, ő az első számú döntéshozó. És ez egy is van. Hiszen, ha elmegyünk egy interjúra, szépen kiöltözve, jó benyomást akarunk kelteni, tetszeni akarunk, szimpatikusak szeretnénk lenni, szerepelünk, elmondjuk az egy idő után rutinosan előjövő betanult mondatokat, de úgy, hogy az mégis spontánnak tűnjön és várjuk a pozitív megerősítést, egy újabb telefont, egy e-mailt, egy újabb interjúra hívást, egy állásajánlatot, hogy megkapjuk a kiszemelt állást. De ezért csak akkor hajtunk igazán, ha az állás kecsegtető, a környezet szimpatikus és a főnök is megnyerő, azaz... ha részünkről is működik a kémia.
És egyúttal egy randi is egyszerre interjú is, hiszen felkészülük, kelendőnek szeretnénk magunkat láttatni és érezni, szimpatikusnak mutatkozni és rájövünk, hogy igen, jól szeretnénk szerepelni, megfelelő dolgokat szeretnénk mondani, hogy utána a számunkra is vonzó nagy vad újra fel akarjon hívni és el akarjon hívni bennünket egy újabb randi-interjúra, hogy aztán a végén megkapjuk a megfelelő ajánlatot, amire vártunk.
Meg kell mondanom, hogy nagyon sok energiát igényel az interjúkra járás, szereplés. De ugyanennyi csak kicsit másfajta izgalommal és pillangók repkednek a gyomorban érzéssel jár a randizás is. Csak más a tétje. De a felfokozott állapot és a megfelelés mindkét esetben jelen van.
És mégis érdemes ezeket az energiát igénylő tevékenységekre pozitívan tekinteni, hiszen a nyeremény mindenképpen kárpótolja az embert a befektetett stresszért. Így hát, egy kecsegtető állásért, bármilyen nehéz is az összes interjún egyforma lelkesedéssel és energiával küzdeni és egy számunka érdekesnek bizonyuló, nekünk tetsző partnerért, még, ha nehéz esetnek is tűnik első látásra, de, ha minden hülyeségével együtt mégis úgy érezzük, vonzó számunkra, a remélt pozitív hozama miatt, nyugodtan küzdjünk pozitív hozzáállással. Másként nem is lehet.

A Hörcsög meséje

Volt egyszer egy Hörcsög, aki összebarátkozott a Sünnel. Jöttek-mentek az erdőben és elhatározták, hogy elmennek ribizlit majszolni. Út közben a Hörcsög megpróbálta óvatosan átemelni a Sünt egy kis patak felett, de közben megcsiklandozta, mert éppen viccelődős hangulatban voltak, amikor a Sün... egyszer csak leesett és összehúzta magát tüskés gombóccá.

- Ó, kis Sün, ne haragudj, csak játszottam, nem akartalak leejteni - mondta a Hörcsög - gyere elő a gombócból és menjünk tovább.

De hiába próbálta felemelni, a tüskék miatt nem merte a Sünit megfogni. Várta, hátha kis barátja előjön. De aznap már nem ettek a ribizliből.

Ezúton kér elnézést a Hörcsög a Süntől, amiért kétbalkezes, csak játszani akart vele, de rosszul sült el a csiklandozás...

Notórius kétbalkezes

Vannak notórius kétbalkezes emberek, akik akármit csinálnak, valahogy mégis balul sül el... 

Például, amit lehet azt elejti, eltöri, elrontja, elhagyja, elveszíti, ott felejti, elfelejti, vagy csak úgy hirtelen magától elromlik teljesen rejtélyes és érthetetlen okokból..., vagy egyszer csak nyoma vész, mintha elnyelte volna egy nagy fekete lyuk... Vagy gyerekkorában lenyel egy rádió alkatrészt, hogy miért kóstolta meg, már ő maga sem emlékszik (...gyerek volt...). Vagy tornaórán töri el a lábát (mikor máskor?) Vagy megrázza az áram, amikor a hajszárítóból felcsap a láng és jól eldobja a vizes kádba, mert hova máshova, az volt kéznél, meg amúgy is, nehogy már a haja égjen le... Vagy, amikor olyan hideg tél volt, hogy az ereszből kicsepegő víz lefagyott és a macskát vacsora után le kellett vinni a garázsba aludni, meg ne fázzon, de nem lezavarta (kis puha tappancsok meg ne fázzanak), hanem levitte ölben, de az odafagyott vízen megcsúszott és elesett és beverte a fejét a ház sarkába, és mintha még egy percre az eszméletét is elveszítette volna, és amikor a nagy dübbenésre kifutott az anyukája megkérdezni: - Mi volt ez, jól vagy? - azt válaszolta: - Macska megmenekült? :) Vagy amikor két órával indulás előtt felkel, hogy időben elinduljon és odaérjen de mégis sikerül néha kicentizni az odaérést. Vagy, amikor szeretne jó első benyomást kelteni és érzi, hogy hú, most béna voltam, de tudok ennél sokkal jobb fej is lenni :) Vagy, amikor minden elindulás előtt visszamegy megnézni, hogy biztos, hogy kikapcsoltam a vasalót? - és mégis egy három napos tréning előtt bekapcsolva felejti ... Hát... vannak ilyen emberek :)

Az idő múlása

Amivel szembesülni kell és nem kellemes. Amikor kosztümben állásinterjúra megy az ember és a 7.-en lakó középiskolások csókolommal köszönnek a lépcsőházban (vajon ez azért van, mert smink nélkül indult el reggel, mert arra már végképp nem volt energiája, miután fél óra küzdelem után sikerült kikecmeregni az ágyból?)... Amikor 3 óra alvás után megszólal az ébresztő és nem megy a felkelés... Amikor még egy kávé után sem megy a felkelés... Amikor már inkább leülne az ember a buszon, mint állna... Amikor 11 órakor a második kávé után mintha még mindig egy zombi ülne az asztalnál... Amikor a tükörből visszanéző üveges és táskás szemen már a szemránckrém és az alapozó sem segít, hogy vidám, csillogó legyen... Amikor, ha mosolyog az ember, észreveszi a szeme körül a szarkalábakat (milyen szarkalábak... nehogymár...) és de, az, az... Amikor nem arra gondol az ember, hogy hú de jó lesz, ha hazaérek tornázom, hanem, hogy hú de jó lesz, ha hazaérek, alszom egy órát... Amikor rájön az ember, hogy tíz vagy tizenöt éve ugyanennyi tornával pillanatok alatt leadta a plusz kilókat most meg csak nyekereg egy-két kiló le-fel (anyád...)... Amikor rájön, hogy sminkben a kevesebb már több... A frizura pedig rövidebben már fiatalosabb, mint tinikokorban, a loboncos hosszú haj... Amikor észrevesszük az első ősz hajszálat (na ez az amit még nem vettem észre, szerencsére), vagy még rosszabb, az első ősz szemöldökszálat (miii vaaan?)... Amikor rájövünk a tükörben, hogy talán nem kellene homlokot ráncolni, mert a végén ott marad... a ránc...  További fizikai jegyeket most mellőznék... Mindenki sorolja ide a magáét tetszés szerint. De, tényleg durva, amikor az ember lélekben még húsz éves, de rájön, hogy bassz... bezártak egy 35 éves testbe... engedjenek ki... De amikor rájon, hogy azért inkább már mégsem nem lenne kedve sátorban aludni egy hétig a Sziget fesztiválon. 35 éves aggyal a 20 éves testében, na igen... ez lenne az ideális... hogy én miért nem lettem inkább striptease táncos Las Vegasban jó pénzért anno?... Na, jó, hol a harmadik kávé?...

Mai interjú

Érdekes interjún vettem ma részt. Egyrészt a cég az isten háta mögött helyezkedik el, mire elvergődtem odáig esőben, már megadta az esős nap hangulatát. Egy egészen szétesett "Miss Énvagyokittaháer" fogadott, aki igazából semmire nem volt kíváncsi az eddigi szakmai tapasztalatomból, hanem belecsapott a lecsóba azonnal: elkezdte a leendő főnököt, a cégvezetőt nem kicsit szidni, ez tartott úgy negyed órán át, de neki ezt nem kell elviselni mert ő már csak röhög rajta mert ő itt nem alkalmazott... Mivelhogy az igazgatónő egy nehéz ember. És mindenkibe beleköt. Amúgy is frusztrált. És aki olyankor az útjába kerül. És hát ugye neki keresünk asszisztenst. És hát így leginkább az asszisztensen csapódik, mennyire vagyok stressztűrő. Mondtam, a stresszt tűröm, de azt, ha valaki igazságtalanul minden frusztrációját rajtam próbálja levezetni, azt már nemigen. Tehát az igentisztelt igazgatóasszony fáradjon el egy személyiségkontroll tréningre és tanulja meg a saját frusztrációját levezetni, nem valaki lábtörlőjének jelentkeztem ide. Persze ezeket finomabban mondtam, de erre céloztam. Nos, a munkakörben nemigen kell csinálni sok mindent, leginkább ezt-azt nyilvántartani és az utazásaikat szervezni. Mert mint Miss Énvagyokittaháer elmondta, ő nem a céghez tartozik, ő itt Bizniszpartner, wow, na most essek hanyatt? És hát ugye mivel 14 ország tartozik hozzájuk sokat utaznak, a cégvezető is meg ő is mert ő is mind a 14 osztálynak háerkedik. Wow. És hát akkor lehet hogy ezeket kellene csinálni, de még nem tudják mert most költöztek új helyre és átszervezik a munkát és még nem tudják kinek mit fognak adni... Mondtam, hogy ez érdekes, akkor miért hirdetnek, ha még azt sem tudja elmondani az interjún, hogy mit is kell majd ott csinálni? Mivelhogy szöszmötölésnél és utazás szervezésnél én azért jóval több és összetettebb dolgokkal foglalkoztam, így hát úgy látom lehet, hogy nem tudnám kitölteni a munkaidőmet. Ja, mondja Miss Énvagyokittaháer, hát majd kialakul, meg akkor lehet hogy neki is kellene fél állásban dolgozni, de az is lehet, hogy az egész állás csak 6 órás lenne, ez még nem alakult ki... Mondtam, hogy az szép, hát akkor, ha majd kialakul és úgy érzi, hogy szeretne részleteket mondani, nyugodtan keressen meg. Erre azt mondja, na akkor mi legyen. Kérdeztem, hogy érti. Azt mondja, akkor akarok-e versengeni az állásért vagy sem. Csak néztem. Mondom, az előbb hangzott el, hogy igazából nem is tudjuk mi az amit hirdettek, ők sem tudják és én sem lettem okosabb, tehát mire versengjek? Merthogy kedden jön az igazgatónő, aki egyébként cseh (juuuuuj, na aha, itt már leesett azonnal, a cseh-magyar barátságból kifolyólag szeretheti akkor ennyire az igen tisztelt igazgatóasszony a magyar asszisztensét...) szóval kedden jön az ő bizalmasa, aki valami bizonytalan pozíciót tölt be, az irodába és akkor akarok-e interjúra jönni. Itt megint csak néztem, mert ugyebár azért van a háer, hogy eldöntse, valaki alkalmas-e az állásra (na persze ahhoz tudni kéne milyen állásra ugyebár igen tisztelt Énvagyokittaháer kisasszony), és meginvitálni a jelöltet másodjára is, nem pedig megkérdezni, na, akkor mi legyen. Mondtam, hát sajnos jövő kedden nem érek rá, ú már meg a bizonytalan pozíciójú bizalmas ember csak akkor van itt, hát mondtam, igazán sajnálom, azzal szép lassan szedelőzködni kezdtem, majd Miss Háer felajánlotta, esetleg meginterjúvolhat telefonon, ha akarom. Ja, gondoltam, ha akarom. Mondtam, belátására bízom, ha szeretne felhívni, egész nyugodtan. Azt meg majd én eldöntöm, hogy akarok-e vele beszélgetni. Végül megkérdezte mennyit akarok keresni, mondtam egy lehetetlen összeget, amit úgyse fizetnek ki, hogy véletlenül se akarjon felhívni még egyszer... ezt az amatőr szerencsétlent, hát ez utazza halálra magát 14 országba és semmi profizmust nem mutatott. Egy biztos, ez a nő se az eszéért kapta meg az állást.
Hát ez azt hiszem az egyik legröhejesebb interjú volt egész életemben. A nő azt se tudta mi a feladatkör, az én tapasztalatomról nem kérdezett, a munkakör zavaros, a főnök egy nehezen kezelhető idegbeteg, aki úgy tűnik a leendő munkatársát akarja majd lábtörlőnek használni, hát igen, tényleg csábító az ajánlat... Mosolyogva hagytam magam mögött Miss Énvagyokittaháer-t aki ugyan sokat utazik, de szemmel láthatóan azt se tudta, milyen kollégát keres milyen feladatkörrel és gondolom mindezt jó pénzért csinálja mind a 14 országban, plusz sok utazásért (mennyi itt az ingyenélő semmirekellő ember), de egy valamire való interjút nem tud levezetni... és hazaindultam, az eső pedig csak csepeg, csepeg csendesen.

Limerick

Just found it in my old records...

from the pen of an 'anonymous' poet:

"There once was a girl named Evie...
whose legs were as strong as a levy
She stood with the rest
Her boobs were the best
That woman was built like a Chevy!"

Szinpatikus

Ó emberek, könyörgöm, valaki kapcsolja már be a helyesírás ellenőrzőt...

"Szinpatikus fiatalember szeretnék családot allapitani komojtalanok kimélyenek csak azokjelentkezenekakinek komolyak a szándékai egy gyereknemgond pest megye anyámal élek kérdezél létszives" 

Dating online

To meet someone on the internet is like buying shoes on the internet...

You may like the brand, the color, the style, etc., but you cannot know if it's comfortable until you "try it on".
It's not like ordering a book through the internet or an iPod or a film. It must fit.

A lélek tükre

Sok embernek fontos, hogy a szem, ami visszanéz rá, hogyan néz, jó-e belenézni, elmerülni benne, viszonozni a pillantását, vagy elutasítani azt.
A szem valóban a lélek tükre.
Megfigyelted-e már, hogy...

Máshogy néz a megfáradt ember, mint az energiával teli fiatal.
Máshogy néz, aki várakozással tekint valami elé, és aki már lemondott valamiről.
Máshogy néz, aki adni szeretne és aki elutasít valamit.
Máshogy néz, akinél első benyomásra pozitívan vizsgáztunk, és akinél negatívra.
Máshogy néz, aki valódi érdeklődést mutat, és máshogy, aki csak színleli azt. (Ugyanezt az éhes háziállaton is megfigyelhetjük :))
Máshogy néz a boltos a nap elején és a nap végén (kivéve az örökké zsörtölődő típust... az ellenkezőjével még nem találkoztam).
Máshogy néz a tanító, aki át akar adni valamit, és máshogy, aki unja már az egészet.
És ahogy máshogy néz a diák is, aki magába szívja a tanár minden szavát, és máshogy, aki elutasítja azt.
Máshogy néz, aki el szeretne érni valamit, megkapni, megszerezni, és máshogy, aki már mindent elért, megkapott, megszerzett.

A nyílt, tiszta tekintet mindig sokkal vonzóbb bármelyik oldalon állunk is, akár adok, akár kapok szituációban vagyunk, érdeklődést, nyitottságot, pozitív hozzáállást sugall, mint a sunyi, lesütött, elkapott tekintet, amely elutasítást, negatív tartalmat hordoz, ennek üzenetére érdemes odafigyelni a hétköznapjainkban.